Sivananda

Emiatt elveszíted a Férfiasságodat és laposabb lesz a szex?

Előző blogban már írtam arról, hogy a pornó milyen károkat tud okozni. (Ha nem olvastad, kommentben megtalálod)

Figyelj… minden férfi néz pornót általában… és sok nő is.‍

Nem ördögtől való dolog.
Nem is ezt akarom mondani.

De azt látnod kell, hogy te, mint férfi, vizuális típus vagy.‍

Azaz a látvány fontos.‍‍

Igen ám, azonban te is tudod, hogy amit a pornóban látsz, azt a való élet – egy valódi nő vagy férfi – nemcsak hogy felülmúlni, de még megközelíteni sem fogja tudni.

Mert a való életben nem öt különböző szögből szemléled a történéseket. S valójában nem is kell. Hiszen a szexualitás ennél sokkal mélyebb. Sokkal többről szól, mint a látvány.

Tehát ha pornót nézel, olyan ingert adsz a testednek, amihez képest egy kivillanó váll az utcán vagy egy formás vádli szinte semmi. Ránézel, és mész tovább. Semmit nem indít el benned. Mindez azért van, mert túl vagy stimulálva.‍‍

A túlstimulálás csökkenti az érzékenységedet.‍‍ A minap mondta nekem az egyik vendégem, hogy mostanában olyan energiákat érez a nők körül, amilyet korábban sosem.Imádja. Azt érzi, fel akarja őket falni. Én is tudom, milyen ez. Igazából mindannyiunkban ott van ez a megélés lehetősége. Egy megcsillanó bőrfelület, egy csípőmozgás, egy haj, egy arc… bármi elég ahhoz, hogy férfiként megjelenjen benned az erőteljes sz*****is energia.

Azonban amikor sok pornót nézel, mindez eltűnik. Valahogy már nem érint meg annyira. Eltűnik az az érzés, hogy vibrálsz a nők körül, és érzed, ahogy a testedben megjelenik az erőteljes vágy. Amikor egyszerűen be vagy indulva.
S ekkor azt is érzed:
Férfi vagy.

Ébredezik a férfiasságod.‍‍

Lehangoló megélés, amikor olyan nők között vagy, akik tetszenek, a tested mégsem reagál.‍

A benned lévő energia alszik.
Mert már kiélted máshol…máshogyan.
Mert az szinte semmi a pornó és az AI adta vizuális ingerekhez képest. Ez a túlstimulálás azt eredményezi – többek között –, hogy amikor önmagaddal vagy a partnereddel vagy együtt, az élményed laposabb lesz.

Lesz egy orgazmusod.

De nem vagy végig eksztázisban, gyönyörben. Érinted a testét, de valahogy csupán mechanikusan. A testében vagy, de mégsem lángol minden sejted. Mert az ingerküszöböd eltolódott.

Az írás folytatása a blogomon érhető el - kommentben a link.

- Sivananda

Mi kell ahhoz, hogy valaki valóban mélységében tudja támogatni a Lényeket?

Avagy, egy tanító élete könnyű? Ez egy hosszab írásom lesz.

2019-et írunk, ebben az évben tértem haza Amerikából.
A zöldkártyás folyamatomnak vége lett, s itthon kerestem az utat. Az év közben rengeteg nehézség, fájdalom és megpróbáltatás után, év végére eljutottam oda, hogy minden bizonnyal megtaláltam a hivatásom. Emberekkel szeretnék dolgozni, ráadásul a meditációt is felfedeztem.

Emlékszem az első alkalomra, amikor coacholtam valakit az otthonomban. Élveztem, ahogy készülök teával. Ahogy valakivel végre a lelki dolgok mélységéről beszélhetek, most már a megfelelő keretek között. Amikor elment, ujjongtam örömömben. Hát mondom, ezt ingyen is csinálnám!

Ekkor teljesen egyértelművé vált számomra, hogy emberek lelkével szeretnék foglalkozni.

Aztán teltek az évek, megéreztem, hogy ez a hivatás mennyi lemondással, odafigyeléssel, felelősséggel és odaadással jár. Gyakran nem volt kedvem már emberekkel találkozni, barátokkal, családdal, mert telítődtem a vendégeim nehézségeivel és egyedüllétre vágytam.

Időközben a coachingból váltottam, s a spirituális utam elmélyült. Rátaláltam a MesterNőmre, ráléptem a Tradicionális Ta**ra útjára és egy új időszámítás kezdődött. A hivatásom mélyült, egyre mélyebb folyamatokat vezettem. Átestem bevatásokon, felhatalmazást kaptam, hogy átadhassak gyakorlakat a Tanból. S egyre inkább azok az emberek jutottak el hozzám, akiknek már természetes volt, hogy bevezetem őket a gyakorlás világába, vagy már éppen gyakorlók voltak ők is. Egyre több olyan ember jött, aki már túl akart lépni az információ fogyasztás szakaszán.

Egyre hosszabb ideig maradtak velem vendégek, akikkel így mélyebbre és magasabbra tudtunk haladni a szellemi ösvényen. Nők, férfiak, anyukák és apukák, fiatalok és idősebbek, minden korosztályból érkeztek emberek. Ez nagy lehetőséget adott, hogy különböző életekbe belelássak.

S ahogy teltek az évek, minden egyre magasabb szintre került. Az ébredési folyamatom gyorsasága, a szexualitás elmélyítése, és a vendégeimmel való folyamat intenzitása, mind drasztikusan változott. Olykor a érzelmileg nehéz volt utolérni magamat.

Ámbár mindig is gyakorlatorientált dolgoztam, s szerettem mélyen támogatni a vendégeimet, az utóbbi 3-4 évben ez sokat változott. Megtapasztaltam sokszorosan, amit előtte is már tudtam: egy tanítónak, aki az életét a lények támogatására szenteli, s nem a távolból segíti őket, csoportokkal, előadásokkal, online jelenléttel (amivel nincsen semmi baj), hanem egyéni folyamatokon belül, szorosan együttműködve, gyakorlatokat ellenőríz, napi beszámolókat olvas és reggel-este foglalkozik velük fizikailag és szellemileg is, neki bizony az egész élete erről szól.

Neki kötelessége jól lenni.
Mert ezt máshogy nem lehet csinálni.

Ezen most néhányatok felhúzza a szemöldöket, hiszen a mai szétpszichológizált világban, ha valaki azt hallja, hogy kötelező jól lenni, egyből triggerelve érzi magát. Írhattam volna így is "kötelessége jól lenni", de idézőjel nélkül valódi a mondat. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet rosszul. De azt igen, hogy a munkaköri leírásába tartozik a stabilitás, tisztaság, jelenlét és boldogság. Egyszerűen ehhez a hivatáshoz magas szinten erre van szükség.
Akire emberek számítanak. Aki embereket tart meg s az információi mindenféle módon eljutnak azokhoz, akikkel szoros és tágabb kapcsolatban áll, neki a hogylétére többszörösen oda kell figyelni. Az ilyen ember egy oszlop, amin mások támaszkodnak.

Minden egyes mondatának, megnyilvánulásának többszörös súlya van.
Ez minden tanítóra vonatkozik.
De az egyértelmű, hogy amikor mélyen benne vagyunk mások életében és spirituális folyamatokat vezetünk, akkor teljesen más kötelességeink vannak, mint amikor előadásokat és elvonulásokat tartunk. S még abban is különböző mélységű odaadást és tehervállalást tudunk megkülönböztetni.

Szóval az ilyen tanító élete nem könnyű. Ha nincsen jól, akkor borzasztóan nehéz ellátni a vendégek, tanítványok támogatását. Ezért neki kutyakötelessége, hogy a lehető legjobban vigyázzon magára, gondozza magát, és teret és időt hagyjon a regenerálódásra. Mert amikor nem egy élet nehézségét tapasztaljuk, hanem 10 másik életét is, az egy olyan súly, amihez fel kell nőni. Lelkileg, mentálisan és idegrendszerileg is. Ezért sokan nem választják ezt. Megtartják az alkalmakat, esetleg van valamilyen kapcsolattartás olykor, de igazán a mindennapokban nincsenek ott. Sokan nem adnak gyakorlatokat, mások nem ellenőrzik azokat igazán.
S én mindezt megértem.
Ezzel nincs baj.

Ez egy olyan teher, amit az ember csak akkor vállal szívesen, ha rendben van vele, hogy az élete erről szól. Ám kifizetődő. Én magam is látom, hogy ahogy több terhet vállalok magamra, úgy a lények transzformációja is más szinteken tud megtörténni. S az utóbbi években megtapasztaltam, hogy ezt csak úgy lehet csinálni, ha boldog vagyok az idő 90-95%-ban. Hiszen mindannyiunk tudjuk, amikor szenvedünk, akkor nagyon kevés tér van arra, hogy másokat megtartsunk, utat mutassunk a szenvedésükben. Egy-egy előadásra, alkalomra, workshopra, aki már profi az meg tudja csinálni, hogy a maximumot nyújtja. Ez rendben van. De a mindennapi támogatás az egy teljesen más szint.

S ahogy mondtam, sokan nem választják ezt, és jó okuk van rá. Gondolj bele. Elérted azt, hogy a szenvedésed legnagyobb részét meghaladtad. Egy évben néhányszor még elkap valami pár napra esetleg, vagy van egy-egy téma, ami erősen megdolgoz, de az idő nagy részében boldog vagy, éled az életedet a problémákkal együtt is örömben. Ekkor jól meggondolnád te is, hogy magadra akarod-e vállalni más emberek problémáit… Sokan úgy döntenek, hogy nem.

Itt álljunk meg egy picit. Szeret***el hívlak, hogy ne értsd félre, amit mondtam. Igen, senki problémáját nem tudjuk megoldani, és senki boldogságát sem tudjuk megadni. Mindenki a maga sorsa kovácsa, így maga eszi a gyümölcsét is. De…amikor egy magasabb szinten lévő tanító, mester tanítványokat fogad, akkor felelősséget vállal értük, a tanításért. Amikor egy tanító teret tart, s nem úgy ahogyan a pszichológia ma értelmezi a tértartást, akkor a saját ébredési állapotától függően osztozik a lények nehézségeivel.

Szóval nem véletlenül sok magasabb tudatállapotban lévő ember, akár megvilágosodott is, úgy dönt, hogy nem támogatja e módon az embereket.

Mindent egybevetve egy olyan tanító élete, aki életét a lények javára áldozza, nem könnyű korántsem. Egyik oldalról, megtanult boldogan élni, ki ki a maga szintjén, de felemelkedett az általános szenvedésből, amiben az emberiség van. Másik oldalról cserébe magára vállal plusz terheket, s számtalan dolgot feláldoz azért, hogy a hivatásán ne essen csorba, hogy az embereknek ott tudjon lenni.

Az ilyen ember nem fog tudni veled mindig találkozni, amikor szeretnéd.
Olykor lehet, hogy hónapokig nem jelentkezik, máskor viszont olyan dolgokat is megoszthasz vele, amit senki mással nem tudsz.
Az ilyen ember fegyelmezett és elkötelezett, de ettől még, lehet éppen ő fog a legőrültebb módjára táncolni a parketten.
Az ilyen ember mindent megtesz a lényekért, de tudja, hogy senkit sem menthet meg. Az élete már nem az énközpontú célokról és vágyakról szól, hanem arról, hogy mi támogatja az adott lényt.

Hogy a végét egy személyes résszel zárjam…
Szerintem…ez az út csodálatos.
Gyakran nehéz.
Türelemre és alázatra tanít.
De az emberi sorsok mélységének az alakulása, az valami olyan dolog, ami számomra hatalmas jelentőséggel bír. Hiszen végül emberek, egyének fogják a világot más irányba vinni. Egy kevesebbet szenvedő ember…aztán még egy…még egy… és így tovább.

Több, mint 5 éve, amikor egy szeletét megláttam annak, hogy a MesterNőm, milyen kötelezettségeket vállal magára azért, hogy támogassa a lényeket, akkor csípőből az jött fel bennem, hogy na ezt én biztos nem akarom…Volt egy koncepcióm arról, hogy az öntudatra ébredés révén egyre kevesebb kötelező tényező lesz az életemben. De hamar rájöttem, hogy az öntudatra ébredés valóban felszabadít, de a szabadság nem abban rejlik, hogy azt csinálsz, amit éppen akarsz. Hanem abban, hogy belül szabad vagy. Nem vagy önmagad, szűk, illuzórikus börtönében.

Ahogy teltek az évek, az életem kezdett hasonlítani ahhoz, amire korábban azt mondtam, hogy biztos, hogy nem. Mégis, szabadabb és boldogabb vagyok, mint valaha.

Úgy látom, hogy letünk minden egyes részéről nem mi döntünk. Nincs minden a kezünkben. Gyakran nem tudjuk, valójában mi tenne minket boldoggá, csak elképzelésünk van. Nem vagyunk áldozatok, de sokkal kevesebb dolgot irányítunk, mint azt gyakran szeretnénk. Amit fölött pedig valóban erőt vehetnénk, arról megfeledkezünk. Ezt tanultam meg többek között ez idő alatt. S ezért úgy látom, hogy felesleges elképzeléseket tartani a jövőről. A vágyainkért mindent érdemes megtenni. Célokat kitűzni fontos. De ha képesek vagyunk szabadon meghagyni azt, hogy végül merre kell menni az életünknek, s a tudatunk tisztításával tágulásával türetlenül foglalkozunk, akkor…

…akkor végül a legmagasabb potenciálunk felé tarthatunk,
s az végtelenül boldoggá fog tenni…

Namaste,
Sivananda

Ui.: Felszabadult 2 db hely egyéni folyamatra hozzám. Részletek itt:
https://www.sivanandaawakening.com
Miben tudok segíteni? Meditáció elmélyítésében, szenvedés meghaladásában, az ébredési folyamatod előrelendítésében - belső szabadsághoz való közeledés. Sokan azért keresnek meg, mert szeretnének boldogabbak lenni, keresik a hivatásukat vagy éppen hívja őket a szellemi út mélysége. Férfiakat külön támogatok szexualitás fejlesztésében is.

Tegnap fodrásznál voltam, és rájöttem, hogy a fodrászommal sok közös van bennünk...

De ez miért lesz lényeges számodra?

Mindjárt odaérünk, várj egy picit.

Miközben rettentő profi módon t***e a dolgát...tényleg olyan, mint egy szamuráj, néhányat vág, és szinte kész is...

Kérdezgetett rólam. Tudod, még az ismerkedős szakaszban vagyunk, 3x voltam nála.

Gyertyát gyújt, sütit készít, még bókol is!

Vicceleeek....

És amikor meséltem neki, hogy Indiába akartam menni anno, akkor teljesen feldobódott, hogy hát ő volt ott 14+ éve, és hihetetlen élmény volt...

Szóval jött India, a spiritualitás, stb stb.

Még az is kiderült, hogy versenyszinten focizott, ahogy én is.

Aztán kiderült, hogy ott lakik, ahova rengeteget járok...

Tudod vannak azok a találkozások, amikor már másolyogsz azon, mennyi közös van bennetek, s hogy a sors jóóóól összehozott benneteket "véletlenül"...

A lényeg, hogy több, mint 5 éve volt... Indiába akartam menni, keresni a Gurumat, s rá pár hónappal megtaláltam Magyarországon a magyar Gurumat, aki Indiában élt, és tanult az ő indiai Gurujától, plusz egy 6000 éves Indiai gyökerekkel rendelkező Tradiciónak a része...

Azok a véletlenek...

Az egész úgy volt, hogy miután furcsa élményeim kezdtek lenni, elkezdtem a legmagasabb "filozófiával" foglalkozni, az Advaita Védantával, mely a non-dualitásról szól. Elkezdtem a Mesterek könyveit olvasni, s biza hamar rájöttem, miután igen szerényen megállapítottam, jól van, ezt értem: hogy ez nem elég.

Én élni akarom.

Emlékszem, ez erősen lüktetett bennem.

Így érkezett meg a Mesterem és a gyakorlás az életembe.

Ezt egy áldásnak tekintem. Már előtte is emberekkel foglalkoztam, és gyakorlatokat adtam át. Gyakorlatorientált voltam mindig is, de ekkor léptem rá valóban a mindennapi gyakorlásra.

Az 5 év alatt nem csökkent, csak nőtt bennem az a bizonyosság, hogy ez nagyon hiányzik a mai ember életéből.

Felgyorsult világ, gyors ingerek, rengeteg munka, social média, szennyezett víz-étel-levegő...

Annyi, de annyi minden kerül a mérleg annak az oldalára, ami hátráltatja az idegrendszer egészséges működését, hogy csak na.

S mi kerül a másik oldalra?

Jobb esetben hetente 2x egy jóga óra, kis konditerem vagy egy kirándulás. Gyakran még ezek sem.

Amit először magamnál, azt utána a hosszútávú vendégeimnél is megfigyeltem. A rendszeres gyakorlás által megerősödik az idgrendszer. Strapabíróbbá válik az egyén. Megjelenik egy nagyobb béke, stabilitás. Valahogy elkezd az élet tisztábbá, egyértelműbbé, békésebbé válni.

Ugyanúgy jön a káosz.

Csak közben már nagyobb a béke.
Talán már van valami, ami nem mozdul.
Van valami, ami nem drámázik.

Ami már nem egóból küzd,
már nem a szegény énben szenved.

Hanem helytáll.
Él.
Dönt,
gyakran boldog...

és megéli, hogy nem csak sodródik az eseményekkel,
hanem valódi ráhatása van azokra.

Ezt a gyakorlást el tudod kezdeni kiépíténi a Klubban, ahol egy 90 napos meditációs programban tudsz haladni napról napra.
https://www.skool.com/ocean-a-cseppben-tribe-3253/about

Ha elakadsz, kérdezel, én meg szeret***el válaszolok.

Namaste,
Sivananda

Néha arra vágyunk, bárcsak könnyebb lenne az életünk. Kevesebb terhet szeretnénk, kevesebb felelősséget. Pedig gyakran azon kincsek, melyeket hordozunk magukban, akkor jelennek meg bennünk, amikor egy újabb kihívás érkezik.
Egy nehéz helyzet.

Amiben azt érezzük; csak ezt ne.
Később azonban látjuk; igazi Áldás volt.

Mert a könnyebb élet azáltal jön el,
hogy megerősődünk, s megtanulunk szörfözni az életünk hullámain. Ekkor nyilvánvalóvá válik:
az élet elől nem menekülhetünk el.
Csupán azt dönthetjük el, mit választunk napról napra.
Hogyan jelenünk meg.
Hogyan adunk.
Hogyan fogadunk be.
Hogyan kezeljük a nehézséget.
Hogyan dolgozunk a mintáinkkal.
Hogyan kelünk és fekszünk.
Mit választunk, mit kezdünk az időnkkel.

S amikor bölcsen választasz,
Az élet megajándékoz.
S amikor nehézséget látsz,
az élet megerősít.
Amikor kilátástalanság köde borít be,
az élet a hitre és bizalomra tanít.
S amikor elmúlt a vihar,
a Fény az ajándék.

És a bölcsesség, mely szerint;
a kihívás nem rossz,
a nehézség nem csapás,
csupán lehetőség,
hogy meghaladd azt,
aki szenved.

Hogy megtanulj Boldogan Élni.
Mely oly nehéz az emberiségnek.

- Sivananda

Ui.: Ha csatlakozál a holnap induló 7 napos meditációs kihíváshoz, részletek a kommentben.

Az örömöt választottam.
A bologságot, a szabadságot,
a felszabadulást.
A kéjt, a gyönyört,
az orgazmust, a szexet.
A szeretkezést, a szerelmeskedést,
az Unio Mysticát.
A megvilágosodást, de….
ámbár szeretek elvonulni,
megannyi élet után,
most nem elvonulva.
Az Ébredést választottam.
S megannyi év után,
a Szerelemet választottam.

Ámbár olykor eltávolodtam volna,
sokszor nem kívántam láttatni magam.
Nem nyílt hangra a szám,
s nem jöttek szavak a lelkemből.

Mégis azt választottam,
hogy emberi élet sava-borsával
együtt járom az Ébredés ösvényét.

Szerelemmel, erotikával, intimitással,
szádhanával, meditációval, csenddel.
Alkotással, írással, tanítással.
Tanulással, tanulással és tanulással.

S megannyi bús nap után,
megannyi fájdalom és komorság végén,
megtanultam az élet napos oldalán élni.
Már látom a sötétet és nem félek tőle.
Bennem válik Fénnyé,
nap mint nap magamhoz ölelem.
Szeretem a sötét.
Megszerettem magamban,
ezért nem zavar másban sem.

S már több, mint 3 év
telt el az a bizonyos kedd óta.
Ami után minden megváltozott.

A minap valamit elnyomkodtam a telefonon és bejött egy jegyzet az a bizonyos nap előttről 1 hónappal.

Szenvedtem benne.
S ezért mondom Neked,
meg ne állj,
mert macskaköves utak végén,
eljő a valóság fénye.

Ez állt a jegyzetben:

“Ohh Clark Ádám tér,
A költészetem rabja maradok.

Csak hadd maradjak a rabja.
Súlyos nekem már emberi élet terhe.
Elkopott a cipőm, megfáradt a derekam.
Fárasztó már az emberi bonyodalom.”

2023.Január 12. 9:32

Ezért nagyon tudom,
milyen szenvedni.
Milyen csak sötétet látni,
keresni, kutatni,
Csüggedve búsan állni.

De semmi sem végleges,
Ne aggódj.
Ne görcsölj.
Ha figyelmed az ébredésen töretlen,
ha mindent megteszel érte.
Akkor előbb vagy utóbb,
egy váratlan napon,
összeáll minden,
és eljön az áttörés.

De ehhez,
el kell engedned magadat.
Mert az élet napos oldala is
követel bizony áldozatokat.
Fel kell hagyni a tévképzetekkel,
a rozsaszín köddel,
a dráma iránti vággyal.
S a benned élő szenvedni akaró éneddel.

Ő az áldozat.
Mert neki benned kell feldoldónia.
Eltūnnie, elfogynia.
Mert őt nem tudod magaddal vinni.
S amikor elengeded őt,
voltaképp magadból engedsz el egy szeletet.
Azt a részedet,
amelyiket feláldozod,
hogy az lehess,
akivé válhatsz.

Az, aki fel akar ébredni benned,
nem fog felébredni...
Az ő halála lesz az ébredés.
S te ráeszmélsz;
“Sosem voltam ő igazán.”

Sivananda