SIMPACT

SIMPACT

Megosztás

SIMPACT- A forprofit szektor tudása. Nonprofit célok szolgálatában. Kiemelt célcsoportjaink a jó ügyeket szolgáló szervezetek és a melléjük álló támogatók.

Vezetési, szervezési, menedzsment kihívásokra adunk szervezetre szabott megoldásokat, igény szerinti formákban: alkalmi konzultációk, egyéni tanácsadási projektek, csoportos képzések és komplex szervezetfejlesztő programok segítségével. Szakterületeink: stratégia, hatásmérés, kutatások, programok kidolgozása, megvalósítása és értékélése, üzleti tervezés, szervezetfejlesztés, működési háttér, struktúra & folyamatok fejlesztése, szakmai önkéntesség. Alapítóink és munkatársaink közgazdászok, neves cégeknél szereztünk vezetési tanácsadási tapasztalatot (Ernst & Young, Deloitte, IFUA Horváth & Partners), amit azóta is a nonprofit szektor érdekében kamatoztatunk. Nonprofit tapasztalatainkat az IFUA Nonprofit Partner szervezetében szereztünk, ahol 2010 - 2016 között több CSR díjat nyertünk el, mintegy 50 projektet hajtottunk végre, képzéseket tartottunk, vállalati önkéntes programokat szerveztünk, valamint 2017 elejéig elláttuk a szervezet ügyvezetését is. Magunk is társadalmi vállalkozásként, a bevételeinket a működésünkbe visszafektetve, nagylelkű támogatók segítségével működünk.

# We provide social purpose organizations the management and organizational know-how of the for-profit sector. Leadership, management, organization, research, and measurement tools and methods already used by leading for-profit organizations can also help nonprofits unlock their full impact potential by making them more effective and efficient. Our team members and volunteers have learned their craft at management consulting, market research, and other multinational firms. But they have worked a lot with nonprofits to know how to adapt their knowledge to the needs of this sector. Our main beneficiaries are organizations making impact directly and their supporters. Our founders and colleagues are economists with management consulting experience gained at renowned companies (Ernst & Young, Deloitte, IFUA Horváth & Partners), which we have since been leveraging for the benefit of the nonprofit sector. We gained our nonprofit experience at the IFUA Nonprofit Partner organization, where we won several CSR awards between 2010 and 2016, executed approximately 50 projects, conducted trainings, organized corporate volunteer programs, and managed the organization until early 2017. We operate as a social enterprise ourselves, reinvesting our revenues into our operations with the help of generous supporters.

14/09/2026

A 2026/27-es Marc Impact Programme kapui megnyíltak a hazai társadalmi és környezeti fókuszú kezdeményezések előtt. Az átfogó fejlesztési program célja, hogy támogassa azokat az impact vállalkozásokat és szervezeteket, amelyek szeretnék megerősíteni az üzleti modelljüket, pénzügyileg stabilabbá és befektetésre késszé válni – mindezt úgy, hogy közben tovább növelik a társadalmi vagy környezeti hatásukat.

Mit kapsz ebben a 7 hónapos, teljesen INGYENES fejlesztési programban?
✅ Segítünk megerősíteni és fenntarthatóvá tenni a működésedet.
✅ Felkészítünk a sikeres tőkebevonásra. 💰
✅ Összekötünk a legkiválóbb mentorokkal és tapasztalt impact befektetőkkel. 🤝

⏰ FIGYELEM: Már csak pontosan 2 HÉT maradt a jelentkezésig.
Határidő: 2026. szeptember 28.

Tedd meg a következő lépést a szervezeted jövője érdekében. Olvasd el a részleteket, és add be a jelentkezésed az alábbi linken:

👉 🔗 https://hu.marc-impactprogramme.net/

👇 TUDSZ VALAKIT, AKINEK EZ SZÓL?
Ha ismersz olyan alapítót vagy csapatot, akinek szintén hasznára válhat ez a lehetőség, kérjük, oszd meg velük ezt a bejegyzést, vagy jelöld meg őket kommentben! 🚀



Marc Impact Network

A Marc Impact Programme bővítését és folytatását az Európai Unió társfinanszírozza az EcoVolve projekt keretében.

Fotó: Egressy Orsi Foto

10/09/2026

🚀 Ingyenes fejlődési lehetőség észak-magyarországi társadalmi vállalkozásoknak!

A ResilienCE program keretében legfeljebb 5 szervezet kap térítésmentes támogatást a szintlépéshez:
✅ 20 óra személyre szabott mentorálás;
✅ Innovációs és fenntarthatósági képzések&;
✅ Nemzetközi kapcsolatépítés Budapesten;

Fejleszd a szervezeted működését, jelentkezz mielőbb!

📢 Ismerd meg a programot és a jelentkezés részleteit, jelentkezz a webinarra!
📅 Webinár időpontja: 2026. szeptember 16. 10:00

📅 Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 25., 12:00
🔗 Részletek és jelentkezés: https://www.mgfu.hu/hu/article/1307

Kérdés esetén keresd a szervezőket bátran a [email protected] e-mail-címen.

Oszd meg ezt a posztot, vagy küldd el kommentben annak az ismerősödnek, akinek a szervezete számára ez egy szuper lehetőség lehet! 👇

Photos from SIMPACT's post 07/07/2026

Fókuszban a Simpact csapata! 🚀

Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy az IFUA Nonprofit Partnerrel karöltve megszervezhettük a nemzetközi re:Marc rendezvényt a lenyűgöző Néprajzi Múzeumban. Az esemény az Erste Csoport által támogatott Marc Impact Programme zárórendezvénye volt, melynek keretében egy izgalmas pitch versenyen 6 ország 220 képviselőjével közösen kerestük a régió legjobb impact vállalkozásait. A kemény főszervezői munka meghozta a gyümölcsét – most pedig mutatunk néhány szuper fotót, ami megörökítette a fáradt, de annál boldogabb csapatot is! 🤝✨

26/06/2026

Intenzív, lendületes és igazi értékteremtő hónapokon vagyunk túl a SIMPACT 2026-os tavaszi szakmai önkéntes programjában. Köszönjük mindenkinek, aki velünk tartott ebben a szezonban!

A mögöttünk hagyott hónapokban 11 vállalat, 60 elhivatott önkéntes és 31 civil szervezet működött együtt. A közös munka során 38 fejlesztési projektet vittünk végig az ügyfélvisszajelzésektől kezdve a pénzügyi tervezésen át a kapacitástervezésig.

A program hatékonyságát és szakmai értékét a záró visszajelzések is egyértelműen igazolják:
🔹 Az elindított fejlesztések 93%-a sikeresen lezárult vagy minimális átütemezéssel befejeződik. A projektek 7%-ában külső, előre nem látható vis maior okok akadályozták meg a megvalósulást.
🔹 A program másoknak való ajánlása (NPS) a civil szervezetek körében 9,7/10-es, a vállalati önkéntesek körében pedig 8,8/10-es átlagot ért el.

Köszönjük a civil szervezeteknek a bizalmat, a vállalati önkénteseknek pedig azt a rengeteg értékes tudást és szakmai energiát, amit a jó ügyek szolgálatába állítottak!

Nézzétek meg a képen, kik voltak a vállalati partnereink idén tavasszal! 👇 A program következő körére az alábbi linken már elindult az előregisztráció: https://simpact.hu/szakmai-onkentes/

KÖSZÖNJÜK: AUMOVIO Magyarország | bp Magyarország | .hu, e.on | Erste Bank |
evosoft Hungary Kft. | | | | Oracle | The Company Doctor | K-X Consulting

Az ERSTE SEEDS+ program egy többféle modulból álló, komplex, civil szervezeteket fejlesztő program. A teljes program két megvalósító partnere a SIMPACT és az IFUA Nonprofit Partner. A szakmai önkéntes programmodul megvalósítója a SIMPACT.

04/06/2026

✨ 12 inspiráló szakmai út – 1 közös cél: a pozitív társadalmi hatás!

Örömmel ajánljuk figyelmetekbe szakmai partnerünk, az Impact CEE eseményét!

Az Impact CEE küldetése, hogy a hazai és régiós hatásbefektetési piacon megmutassa: az igazi üzleti sikerekhez és a pozitív változásokhoz elengedhetetlen a sokszínű döntéshozatal és a különböző hátterű szereplők egyenrangú partnersége.

Az esemény középpontjában az egyéniség, a sokszínűség és a valódi együttműködés áll. A színpadon a legkülönfélébb szektorokból érkező szakemberek fogják megosztani a tapasztalataikat arról, hogy milyen sokféle karrierúton keresztül lehet valódi, pozitív társadalmi hatást elérni. 🌍✨

Ismerjetek meg 12 különleges történetet, és inspirálódjatok egy sokszínű szakmai közösségben! 👇

🔗 Részletek az eseményről és regisztráció: https://www.impactcee.eu/event-details/impact-afternoon-men-impact

Photos from SIMPACT's post 29/05/2026

A holnap munkahelyét együtt alakítjuk! 🚀

Nagyszerű szakmai diskurzusok és értékes találkozások jellemezték a [HBLF - Hungarian Business Leaders Forum] Együttható Fesztiválját, ahol civil szervezetként az a megtiszteltetés ért minket, hogy a szakmai önkéntesség ügyét képviselhettük.

A standunknál rengeteg inspiráló beszélgetést folytattunk HR vezetőkkel, cégvezetőkkel és olyan lelkes munkavállalókkal, akik a saját szaktudásukkal szeretnének jó ügyeket támogatni. Külön öröm, hogy tucatnyian már a helyszínen előregisztráltak a jövő tavaszi programkörünkre!

Két hatalmas büszkeséggel is gazdagodtunk a nap során:
🏆 Hatalmas gratuláció Joó Andreának (bp), aki elnyerte a HBLF Katalizátor Díj egyéni fődíját! Külön megtiszteltetés számunkra, hogy Andrea jelenleg is a SIMPACT szakmai önkéntes programjában segíti a civil szférát!

✨ A fesztiválra teljesen megújult a programunkat bemutató oldalunk, a standunkat pedig egy jelentősen felfrissített, látványos rolluppal dobtuk fel!

A tudásod aranyat ér a civil szférában! Ha HR/CSR vezetőként, vagy tettre kész munkavállalóként érdekel, hogyan működik nálunk a szakmai önkéntesség, kattints a megújult oldalunkra! Itt azonnal tudsz előregisztrálni, cégek számára pedig örömmel mutatjuk be a részleteket egy rövid találkozó keretében is.

👉 Irány a megújult oldal: https://simpact.hu/szakmai-onkentes/

Photos from SIMPACT's post 21/05/2026

🚀 Inspiráló napok Bécsben! Kollégánk, Kristóf Koltai részt vett a bécsi Impact Days-en, Ausztria és a régió egyik legjelentősebb fenntarthatósági és társadalmi innovációs eseményén, melyet az Impact Hub Vienna szervezett. 🌱

Számunkra ez sokkal több volt egy egyszerű szakmai útnál.
🤝 Értékes személyes egyeztetéseket folytattunk társadalmi hatású vállalkozásokkal, befektetőkkel és nemzetközi partnerekkel.
💡 Rengeteg új inspirációt és bevált gyakorlatot hoztunk haza, amelyeket a hazai ökoszisztéma és a saját programjaink fejlesztésében is kamatoztatni fogunk.

🌍 Az esemény a Marc Impact Network életében is kiemelt jelentőséggel bírt: remek alkalom nyílt a személyes találkozásra és a tapasztalatcserére a Marc Impact Programme résztvevőivel és partnereivel. A Marc Impact Programme keretében a társadalmi és környezeti fókuszú vállalkozások fejlesztésén, pénzügyi felkészültségük erősítésén és társadalmi hatásuk növelésén dolgozunk közösen nagyszerű partnereinkkel: az ERSTE Foundation, az Erste Social Finance, Erste Bank Social Banking és az IFUA Nonprofit Partner -rel!

Külön öröm számunkra, hogy az Impact Hub Vienna nemcsak az esemény fantasztikus házigazdája, hanem a Marc program ausztriai megvalósítási partnere is egyben! 🙌

Köszönjük az élményt, folytatjuk a munkát a hazai és nemzetközi impact vállalkozások ököszisztémájában!



A Marc Impact program az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg az EcoVolve projekt keretében.

12/05/2026

Visszatérni a Corvinus Egyetemre mindig felemelő érzés – különösen, ha arról a témáról beszélhetünk a jövő döntéshozóinak, ami a SIMPACT szívügye: a társadalmi hatásmérésről! 📊🎓

Tavaly egy izgalmas kerekasztal-beszélgetés keretében voltunk a Corvinus - Operáció és Döntés Intézet vendégei (a BCE alapképzési szak-portfólióért felelős dékánjával és egy Ernst & Young partnerrel közösen), idén viszont hatalmas megtiszteltetés ért minket: a Decision Techniques (Döntési Technikák) tárgy záró előadását tarthattuk meg.

A 4-es előadóban, magyar és nemzetközi hallgatók előtt, angol nyelven beszélgettünk egy interaktív előadás keretében. Mivel a diákok nagy része most találkozott először mélyebben a civil szektor világával, a legjobb módszert választottuk a téma bemutatására: egy valós, rendkívül tanulságos esettanulmányt.

A -Új Európa Alapítvány Gyermekgyógyító Programjának hatásmérési projektjét hoztuk el nekik. Erre a közös munkára a mai napig nagyon büszkék vagyunk, hiszen kiválóan megmutatja, hogyan lehet (és miért kell) mérni a társadalmi hatást, és hogy ez az adatalapú megközelítés hogyan segíti elő egy kiváló program hosszú távú fennmaradását. Tökéletes belépő volt a hallgatóknak a hatásmérés világába! 💡

Köszönjük a meghívást Dr. Kiss Juliannának! Örülünk, hogy a forprofit és nonprofit szektorokat összekötő tudásunkat a jövő generációjának is átadhatjuk. 🙌

Photos from SIMPACT's post 08/05/2026

[EN below] 🌍

Büszkék vagyunk az elért eredményeinkre és a szakmai elismerésekre, amelyek visszaigazolják munkánk minőségét. Legyen szó a HRBest aranyérméről, az EFFEKT 2030 CSR első díjról, a társadalmi innovációs minősítésünkről, számos szakmai publikációnkról vagy a Forbes-ban megjelent, szakmai önkéntes programunkat bemutató cikkről, célunk mindig a szakmai kiválóság és a mérhető társadalmi változás.

We are proud of our milestones and professional recognitions that validate the quality of our work. Whether it is the HRBest Gold Award, the EFFEKT 2030 CSR Award, our social innovation certification, our numerous professional publications, or the feature in Forbes about our skills-based volunteering program, our focus remains on professional excellence and measurable social change.

Photos from SIMPACT's post 06/05/2026

Ismerd meg a SIMPACT csapatát! Szakértőink a profitorientált szektor tudását és hatékonyságát állítják a társadalmi célok szolgálatába. Küldetésünk a társadalmi szervezetek hatékonyabbá és eredményesebbé tétele: segítünk a nonprofit szférának és támogatóinak a lehető legnagyobb hatás elérésében stratégiai tervezéssel, szervezetfejlesztéssel, hatásméréssel és szakmai önkéntes menedzselésével. Tapasztalatunk a civil szektor szinte minden területére kiterjed (szociális ellátás, oktatás, környezetvédelem, kultúra stb.), és minden szervezeti formával – az NGO-któl a társadalmi vállalkozásokon át a keresztény szervezetekig – otthonosan mozgunk.

🌐 www.simpact.hu | www.fb.com/simpacteurope

Meet the SIMPACT team! Our experts bring for-profit knowledge and efficiency to serve non-profit goals. Our mission is to make social-purpose organizations more effective and efficient: we help the non-profit sector and its supporters unlock their full impact potential through strategic planning, organizational development, impact measurement, and skills-based volunteering programs. Our expertise spans almost all fields of the civil sector (social care, education, environment, culture, etc.), and we work comfortably with all organizational forms, from NGOs and social enterprises to faith-based organizations.

🌐 www.simpact.hu | www.fb.com/simpacteurope

Szeretnéd, hogy a(z) szervezetod elsőként szerepeljen az Nonprofit Szervezet tematikájú vállalkozások között Budapest városában?
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Kategória

Cím


Budapest