Arrabona Racing Team

Arrabona Racing Team

Megosztás

Hungarian Formula Student EV team of the Széchenyi István University, located in Győr A csapatok nemzetközi versenyek keretében mérkőznek meg egymással.

A Formula Student egy nemzetközi mérnökverseny, amelynek célja egy olyan formula autó tervezése, kivitelezése és képzeletbeli piacra dobása, amelyet egyetemi hallgatók építenek. Az Arrabona Racing Team története 2014 januárjában kezdődött. Ekkor alakult meg a Széchenyi István Egyetem hallgatóiból álló csapat azzal a céllal, hogy már a 2014-es Formula Student szezon aktív részese legyen. Annak a hallgatói versenysorozatnak, amelynek világszerte megrendezett versenyein egyetemistákból álló csapatok saját tervezésű versenyautóikkal mérik össze tudásukat, illetve prezentálják munkájukat a bíráknak. Csapatunk felépítése alapvetően két részre osztható. Egyrészről az autót meg kell tervezni, legyártani, összeszerelni, majd tesztelni és a versenyre felkészíteni. Ez azonban nem működhetne a másik alappillér, a menedzsment részleg munkája nélkül, akik a pénzügyi háttér biztosításával, és egyéb háttérfeladatokkal foglalkoznak.

Photos from Arrabona Racing Team's post 21/09/2026

🇭🇺 - Minden sikeres projekt mögött egy megbízható alapanyag-beszállító áll. Külön köszönet a Farkas3D-nek, hogy ellátnak minket a saját, NeonWolf Re-PLA nevű filamentjükkel! 🛠️✨

Széles körben alkalmazzuk a NeonWolf Re-PLA-t, és rendkívül elégedettek vagyunk az eredményekkel. A nagy igénybevételű kompozit sablonoktól kezdve a gyors prototípusgyártásig ez az anyag folyamatosan biztosítja azt a minőséget és teljesítményt, amelyet a projektjeink megkövetelnek.

Hatalmas köszönet a Farkas 3D Studio-nak, amiért gondoskodnak a zökkenőmentes alapanyag-ellátásról, így mi folyamatosan készen állunk az innovációra. Ha a 3D nyomtatás világában tevékenykedsz, melegen ajánljuk, hogy vedd fel velük a kapcsolatot! 👇

https://www.shop.farkasstudio.hu/

----------

🇬🇧 - Behind every successful build is a reliable material supplier. Special thanks to Farkas3D for supplying us with their own filament called NeonWolf Re-PLA! 🛠️✨

We’ve been utilizing the Neonwolf Re-PLA extensively, and we are highly impressed with the results. From demanding composite molds to rapid prototyping, this material consistently delivers the quality and performance our projects require.

A big thank you to Farkas3D Studio for ensuring our material supply is always seamless and keeping us ready to innovate. If you operate in the 3D printing space, we highly recommend connecting with them. 👇

21/09/2026

🇭🇺 - Az L&L Products egy közel 70 éves múltra visszatekintő, nemzetközi vállalat, amely az anyagtudomány és a mérnöki fejlesztés ötvözésével hoz létre innovatív megoldásokat. Termékeikkel többek között az autóipar, a repülőgépipar és számos más ipari terület szereplőit támogatják. Fejlesztéseik középpontjában a könnyebb, erősebb és hatékonyabb szerkezetek kialakítása áll, különös hangsúlyt fektetve a ragasztási, tömítési, akusztikai és szerkezeti megerősítési megoldásokra.

Az L&L Products kompozit technológiákhoz készült termékei a korszerű, kis tömegű szerkezetek gyártásában is fontos szerepet töltenek be. Core Splice anyagaik olyan speciális ragasztó- és megerősítő megoldások, amelyek többek között kompozit panelek maganyagainak összeillesztésére és megerősítésére alkalmazhatók. A technológia lehetővé teszi, hogy az alacsony tömeg megtartása mellett megfelelő szilárdságú és megbízható kapcsolat jöjjön létre – ami a motorsportban, ahol minden gramm és minden alkatrész teljesítménye számít, különösen nagy jelentőséggel bír.

Köszönjük az L&L Products-nak, hogy Splice-szal járultak hozzá idei szezonunk sikerességéhez. A rendelkezésünkre bocsátott anyag hozzájárul kompozit alkatrészeink gyártásához és fejlesztéséhez, ezáltal pedig versenyautónk minél könnyebb és hatékonyabb kialakításához. Köszönjük, hogy innovatív technológiájukkal és támogatásukkal hozzájárulnak csapatunk fejlődéséhez.

-----------

🇬🇧 - L&L Products is an international company with a history spanning nearly 70 years that creates innovative solutions by combining materials science and engineering. Their products support companies in the automotive and aerospace industries, among many other industrial sectors. Their development efforts focus on creating lighter, stronger, and more efficient structures, with a particular emphasis on bonding, sealing, acoustic, and structural reinforcement solutions.

L&L Products’ composite technology products also play a key role in the manufacture of state-of-the-art, lightweight structures. Their Core Splice materials are specialized adhesive and reinforcement solutions that can be used, among other things, to join and reinforce the core materials of composite panels. This technology enables the creation of a strong and reliable bond while maintaining low weight—which is particularly important in motorsports, where every gram and the performance of every component counts.

We thank L&L Products for contributing to the success of our season with Splice. The material they have provided us with contributes to the production and development of our composite parts, thereby helping us design our race car to be as light and efficient as possible. Thank you for contributing to our team’s development with your innovative technology and support.

20/09/2026

🇭🇺 - Az Econ Engineering Kft. több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkező magyar mérnökiroda, amely mérnöki analízissel, szimulációs szoftverek forgalmazásával és ipari automatizálással foglalkozik. Szakértelmükkel az egyszerűbb mérnöki számításoktól egészen az összetett fejlesztési projektekig támogatják partnereiket, hozzájárulva a korszerű és hatékony mérnöki megoldások megvalósításához.

Tevékenységük meghatározó részét képezi a mérnöki szimuláció, amelynek segítségével már a tervezési folyamat során vizsgálhatók és optimalizálhatók a különböző konstrukciók. Az eCon Engineering hivatalos Ansys partnerként a szoftverek forgalmazása mellett szakmai támogatást és oktatást is biztosít. Az Ansys szimulációs megoldásai többek között végeselemes, áramlástani, elektronikai, multiphizikai és rendszer-szintű vizsgálatok elvégzésére is lehetőséget kínálnak, ezáltal fontos szerepet tölthetnek be a mérnöki fejlesztési folyamatokban.

Nagyon köszönjük Nekik, hogy Ansys licenc biztosításával támogatnak bennünket. A szoftver segítségével csapatunk mérnökei már a tervezési fázisban részletes szimulációkat és elemzéseket végezhetnek, amelyek nagyban hozzájárulnak versenyautónk alkatrészeinek és rendszereinek folyamatos fejlesztéséhez és optimalizálásához. Köszönjük, hogy támogatásukkal hozzájárulnak szakmai fejlődésünkhöz és ahhoz, hogy mérnöki megoldásainkat még magasabb szintre emelhessük!

--------------

🇬🇧 - eCon Engineering Kft. is a Hungarian engineering firm with more than two decades of experience, specializing in engineering simulation services, simulation software distribution, and industrial automation. With their expertise, they support their partners across the entire project lifecycle, from simple engineering analyses to complex development projects, contributing to the implementation of state-of-the-art and efficient engineering solutions.

Engineering simulation is a key part of their work, enabling the analysis and optimization of various designs already during the design process. As an official Ansys partner, eCon Engineering not only distributes the software but also provides technical support and training. Ansys’s simulation solutions enable, among other things, finite element, fluid dynamics, electronics, multiphysics, and system-level analyses, thereby playing a vital role in engineering development processes.

We are very grateful to them for supporting us by providing Ansys licenses. With the help of this software, our team’s engineers can perform detailed simulations and analyses as early as the design phase, which greatly contribute to the continuous development and optimization of our race car’s components and systems. Thank you for contributing to our professional development through your support and for helping us take our engineering solutions to an even higher level!

https://econengineering.com/hu/

19/09/2026

🇭🇺 - A Küpress Kft. több évtizedes tapasztalattal rendelkező, magyar tulajdonú családi vállalkozás, amely az acélipari és könnyűipari gyártás területén kínál megbízható megoldásokat partnerei számára. Tevékenységi köre kiterjed többek között a fémmegmunkálásra, a lemezmegmunkálásra, a préselésre, a stancolásra, a hajlításra, valamint a hagyományos és CNC forgácsolási feladatok elvégzésére. A vállalat emellett ipari automatizálással és könnyűipari munkafolyamatokkal is foglalkozik, így széles körű gyártási háttérrel támogatja megrendelőit.

A cég működését a precizitás, a gyakorlati tapasztalat és a rugalmas gyártási szemlélet jellemzi. Szolgáltatásaival olyan ipari partnerek számára nyújt értékes támogatást, akik számára fontos a pontos kivitelezés, a megbízható minőség és az egyedi igényekhez igazodó műszaki megoldások biztosítása. A KÜPRESS Kft. szakmai háttere és sokoldalú gyártási kapacitása révén stabil szereplője a hazai ipari beszállítói környezetnek.

Ezúton is szeretnénk kifejezni hálánkat feléjük, amiért csapatunkat támogatták, nagyra értékeljük a segítségüket és a bizalmukat!

-----------------

🇬🇧 - KÜPRESS Kft. is a Hungarian-owned family business with decades of experience that offers reliable solutions to its partners in the fields of steel and light industrial manufacturing. Its scope of activities includes, among other things, metalworking, sheet metal fabrication, pressing, punching, bending, and both conventional and CNC machining. The company also specializes in industrial automation and light industrial work processes, thereby supporting its customers with a broad manufacturing background.

The company’s operations are characterized by precision, practical experience, and a flexible approach to manufacturing. Through its services, it provides valuable support to industrial partners who prioritize precise ex*****on, reliable quality, and technical solutions tailored to their specific needs. Thanks to its professional expertise and versatile manufacturing capabilities, KÜPRESS Kft. is a stable player in the domestic industrial supply chain.

We would like to take this opportunity to express our gratitude to them for supporting our team, we greatly appreciate their help and trust!

Photos from Arrabona Racing Team's post 19/09/2026

[ InformART ]

🇭🇺-A hét folyamán megrendezésre került az InformART eseményünk, ahol megnyitottuk kapuinkat az érdeklődők előtt. Az este folyamán egy kötetlen beszélgetést követően mutattuk be csapatunk munkáját, részlegeit és eredményeit is.🏎️

Köszönjük, hogy ennyien eljöttetek és érdeklődtetek!

Reméljük, hamarosan csapatunkban üdvözölhetünk Titeket!🫶🏼

——————

🇬🇧-Our InformART event took place this week, where we opened our doors to anyone interested. During the evening, following a casual chat, we presented our team’s work, its departments and its achievements.🏎️

Thank you all for coming along and showing such interest!

We hope to welcome you to our team soon!🫶🏼

19/09/2026

🇭🇺 - A Trelleborg Sealing Solutions a világ egyik vezető, polimeralapú tömítéstechnikai megoldásokat fejlesztő és gyártó vállalata. Termékeik számos iparágban jelen vannak, többek között az autóiparban, a repülőgépiparban, az e-mobilitásban és különböző ipari alkalmazásokban. Megoldásaik fejlesztése során kiemelt szerepet kap a megbízhatóság, a hosszú élettartam és a nagy igénybevétel mellett is biztosított precíz működés.

Széles termékpalettájukon többek között O-gyűrűk, hidraulikus és pneumatikus tömítések, tengelytömítések, statikus tömítések, valamint egyedi igényekre fejlesztett tömítéstechnikai megoldások is megtalálhatók. Saját fejlesztésű elasztomer-, PTFE- és poliuretánalapú anyagaikkal olyan alkalmazásokhoz is kínálnak megoldásokat, ahol a pontos illeszkedés, a megfelelő tömítettség és a tartósság alapvető követelmény.

A Trelleborg Sealing Solutions által biztosított tömítések versenyautónk több rendszerének megbízható működését segítik, így támogatásuk közvetlenül is hozzájárul ahhoz, hogy alkatrészeink a pályán is megfeleljenek a rájuk háruló terheléseknek. Különösen értékes számunkra, hogy fejlesztéseink során olyan magas minőségű komponensekkel dolgozhatunk, amelyek mögött komoly mérnöki tapasztalat és technológiai háttér áll. Köszönjük a Trelleborg Sealing Solutionsnek!

-----------

🇬🇧 - Trelleborg Sealing Solutions is one of the world’s leading developers and manufacturers of polymer-based sealing solutions. Its products are used in a wide range of industries, including the automotive industry, the aerospace industry, e-mobility, and various industrial applications. In developing their solutions, they prioritize reliability, long service life, and precise operation even under heavy-duty conditions.

Their wide product range includes O-rings, hydraulic and pneumatic seals, shaft seals, static seals, and sealing solutions developed to meet specific requirements. With their proprietary elastomer, PTFE, and polyurethane-based materials, they offer solutions even for applications where a precise fit, proper sealing, and durability are essential requirements.

The seals provided by Trelleborg Sealing Solutions help ensure the reliable operation of several systems in our race car, so their support directly contributes to our components’ ability to withstand the loads placed on them on the track. It is particularly valuable to us that, during our development work, we can rely on high-quality components backed by extensive engineering expertise and technological know-how. Thank you, Trelleborg Sealing Solutions!

18/09/2026

[ Public Relations ]

Végül, de nem utolsó sorban pedig megismerkedhettek a csapat megjelenéséért felelős Public Relations részleg munkájával is📸

18/09/2026

🇭🇺 - A MATRO Kft. Dél-Dunántúl egyik meghatározó autóipari beszállítója, amely több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik a precíziós alkatrészgyártás területén. A pécsi székhelyű vállalat főként forgácsolással előállított alkatrészek, esztergált és mart termékek, szerszámbefogó egységek, valamint különböző gépalkatrészek gyártásával foglalkozik.

Tevékenységük elsősorban a járműiparhoz és a gépiparhoz kapcsolódik, de több más ipari terület számára is készítenek egyedi és sorozatgyártott alkatrészeket. A MATRO Kft. munkáját a korszerű technológiai háttér, a precíz kivitelezés és a megbízható minőség jellemzi, amely stabil partneri hátteret biztosít hazai és nemzetközi megrendelői számára.

Csapatunk számára olyan futóműalkatrészeket gyártottak, amelyek elengedhetetlenek autónk futóművének pontos és megbízható működéséhez. Ezúton is hálásan köszönjük értékes támogatásukat, valamint a csapatunk iránt tanúsított bizalmukat!

---------

🇬🇧 - MATRO Kft. is one of the leading automotive suppliers in Southern Transdanubia, with more than 30 years of professional experience in the field of precision parts manufacturing. The Pécs-based company primarily manufactures machined parts, turned and milled products, tool-holding units, and various machine components.

Its operations are primarily focused on the automotive and machinery industries, but it also manufactures custom and mass-produced parts for several other industrial sectors. MATRO Kft.’s work is characterized by state-of-the-art technology, precise workmanship, and reliable quality, which ensures a stable partnership for its domestic and international customers.

They have manufactured suspension components for our team that are essential for the precise and reliable operation of our car’s suspension. We would like to take this opportunity to express our sincere gratitude for their valuable support and the trust they have placed in our team!

18/09/2026

🇭🇺 - A Tooltechnic System Kft. a Festool magyarországi képviselete, amely ügyfélszolgálati és márkaszerviz feladatokat is ellát hazánkban. A Festool professzionális szerszámgépei mögött több mint egy évszázados fejlesztési tapasztalat áll, a márka pedig elsősorban a precíz, megbízható és hosszú élettartamú megoldásokra helyezi a hangsúlyt.

A Festool termékpalettája számos műhelyben és gyártási környezetben alkalmazható megoldást kínál. Kínálatukban többek között akkumulátoros szerszámok, fűrészek, csiszológépek, marók, fúró- és csavarozógépek, valamint ipari porelszívó rendszerek is megtalálhatók. A különböző gépeket és tartozékokat egymással összehangolt rendszerként fejlesztik, ezzel is elősegítve a pontosabb, hatékonyabb és kényelmesebb munkavégzést.

Versenyautónk megépítése nemcsak a tervezőasztalnál, hanem hosszú műhelyórák során válik valósággá, ebben pedig rengeteget számítanak a megfelelő eszközök. Köszönjük a Tooltechnic System Kft.-nek, hogy Festool termékekkel könnyítik meg csapatunk számára a munkát! Az általuk biztosított eszközök a mindennapi szerelési és gyártási feladatainkat segítik, így a támogatásukkal kapott segítséget szinte minden műhelyben töltött nap során megtapasztalhatjuk.💚

-------------

🇬🇧 - Tooltechnic System Kft. is Festool’s representative in Hungary, providing customer service and brand-specific maintenance services in the country. Festool’s professional power tools are backed by more than a century of development experience, and the brand places particular emphasis on precise, reliable, and long-lasting solutions.

Festool’s product range offers solutions suitable for use in a wide variety of workshops and manufacturing environments. Their product lineup includes, among other things, cordless tools, saws, sanders, routers, drills, and screwdrivers, as well as industrial dust extraction systems. The various machines and accessories are developed as a coordinated system, thereby facilitating more precise, efficient, and comfortable work.

Building our race car becomes a reality not only at the drawing board but also during long hours in the workshop, and having the right tools makes a huge difference in this process. We’d like to thank Tooltechnic System Kft. for making our team’s work easier with Festool products! The tools they provide assist us with our daily assembly and manufacturing tasks, so we experience the benefits of their support almost every day we spend in the workshop.💚

17/09/2026

[ Vehicle Dynamics ]

Bemutatjuk nektek a Járműdinamika részleget⚙️

Szeretnéd, hogy a(z) szervezetod elsőként szerepeljen az Nonprofit Szervezet tematikájú vállalkozások között Gyor városában?
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Kategória

Telefonszám

Cím


Egyetem Tér 1
Gyor
9026